Fantázia – valós szereplőkkel

Tudod, mit csinálnék veled legszívesebben? Ne… tudod mit, inkább ne is válaszolj. Szinte hallom a hangod, ahogy elsütsz valami olcsó, vulgáris poént. Attól, hogy ez csak szex, még csinálhatnánk jól. Lehetne olyan, hogy megrázza a talajt a lábunk alatt, amitől megnyílnak az egek és az összes, valaha magasztalt, ősi isten ránk tekintene irigységében. Lehetne olyan, amilyen még soha nem volt és ezek után nem is lesz. Megismételhetetlen, mint egy-egy maszatos ujjlenyomat, amit egymás testébe égetnénk. Meggyötörnélek és hagynám, hogy te is meggyötörj. Sőt, elvárnám és könyörögnék érte – büntess meg előre az önpusztításomért. Hadd érezzem a fizikai fájdalmat, hátha csillapítja a lélek sebeit.

Elképzelem, ahogy lassan (nagyon lassan…) kigombolod az inged, de még nem veszed le. Alá csúsztatom a kezem és végigsimítom a hátad, a mellkasod, megpróbálom meglazítani a nadrágszíjad – azt, amelyiknek trükkös a csatja. Te eltolod a kezem és türelemre intesz. Még egy ujjal se nyúltál hozzám, de már libabőrös vagyok a puszta leheletedtől a nyakamon. Soha nem voltunk még ilyen közel egymáshoz. Mennyiszer játszottam már a gondolattal, de mindig elhajoltam az utolsó pillanatban. Pedig ezerszer elképzeltem már ezt a jelentet, miközben fürdésnél elkalandoztak az ujjaim. Már hónapok óta rád gondolok, miközben kielégítem magam. Pedig pontosan tudom, hogy neked eszedbe sem jutok. És ebben rejlik a dolog zsenialitása. Közöttünk soha nem lesznek érzelmek, mert egyszerűen nem illünk össze. Ezért nem lenne bűntudatom, amikor térdre ereszkednék, hogy az ajkaim közé fogadjam a duzzadó farkad. Először csak óvatosan körbefonnám a puha, nedves nyelvemmel, majd amikor érezném, hogy megrándul és egyre jobban megkeményedik, teljes egészében magamba szívnám és elkezdeném lassan, érzékien szopogatni.

Ledobod az inged, én lecsúsztatom rólad a nadrágot és alsót is. Összefogod a hajam és a copfomnál fogva irányítod a fejem olyan ritmusban, amitől pillanatok alatt el tudnál élvezni, de akkor megállsz. Magadhoz húzol és megcsókolsz. Először. Legelőször. Nem hiszem el, hogy hamarabb volt a farkad a számban, minthogy megcsókolj, de ez valóban egy komolyabb lépés… Ebben már gyöngédség van és vonzalom. Nem csak állatias ösztön, hanem férfi és nő, Ádám és Éva, jin és jang, őserő, ami az ösztöneinknél fogva vezet minket az örökkévalóságba, a szaporodás kéjes, állatias, mégis nagyon emberi útján.

Az ágyon fekszünk és érzem, ahogy a tested rám nehezedik. Megtalálod a helyed és belém csúszol. Nincs szükség rá, hogy gyöngéd és óvatos légy, a forróság és nedvesség kitárta neked a gyönyörök kapuját. Mikor belém hatolsz, megnyílik az univerzum és magába szippant, mint egy fekete lyuk. Nem tudom, mi vár a sötétségben, de kívánom minden porcikámmal. A szememet csak addig nyitom ki, míg megbizonyosodom róla, hogy valóban te hajolsz fölém. A tekinteted most egészen más. Nem az a pajkos, lázadó kölyök tekint rám a huncut félmosolyával, akit minden nap látok magam mellett, hanem A Férfi. A szemed sötéten ragyogó feketeségébe feledkezek és ott hagyom a lelkem a pokol egyik szegletében erre a párás, sötét órácskára. Beléd kapaszkodok, szinte kitépem a húsod a körmeimmel, ahogy egyre gyorsabban mozogsz rajtam. Olyan vadul csókolsz, hogy kiharapod az ajkam, majd megfordítasz és magadra emelsz. Hosszú, kiengedett hajam eltakarja a melleimet, de te félretolod a tincseket. Épp akkorák, hogy pont beleférnek a markodba. Ha nem élvezném túlságosan az erőtől duzzadó farkad magamban, egy pillanatra el is szégyellném magam, hiszen valószínűleg ezek a legkisebb mellek, amikkel eddig dolgod volt.

Abban reménykedtem, mikor feljöttem hozzád, hogy keményen megdugsz. Igen, egy kifinomult hölgynek is vannak ilyen mocskos gondolatai, és ez még a lágyabb verzió. Abban reménykedtem, hogy kemény leszel és önző, minden gyönyört magadnak akarsz majd és csak a saját kielégülésed vezérel. Hogy úgy bánsz majd velem, mint egy tárggyal, egy edénnyel, amibe kiürítheted a napok fáradalmait. De nem így lett. Itt ülök rajtad, magamban érezlek és mindketten élvezzük egymás csatakos testét. Kölcsönösség. Ez az utolsó dolog, amire tőled számítottam volna.

A tempónk felgyorsult és szinte széttéptük egymást. Abban a bizonyos pillanatban a nyakamra tapasztottad erős kezed és birtokba vetted az utolsó lélegzetvételem is. A kezedben tartottad az életem, minden rezdülésem érezted: ahogy küzd az agyamban a túlélési ösztön és az izmaim megfeszülnek. Olyan ősrobbanás volt az orgazmus, hogy később a gyönyör keserédes könnyeit sírtam a párnádra.

cropped-asphyxiation_4_by_planet_h-d3arhlk.jpg

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s