Part II.

Egész este egymást kerülgetjük. Kacagó társaságok fátylán keresztül találkozik a tekintetünk néhány másodpercre, majd ismét tovább mész, vagy én hagylak ott. Fontos döntések születnek, barátságnak álcázott üzletek, üzletnek álcázott vonzalmak, szemérmetlen adok-kapok játék ez. Semmi furcsa nincs benne, így működik a világ. Aki elég cinikussá vált már, hogy levegye a szemellenzőjét, pontosan tudja a dolgok rendjét és a saját helyét a táplálékláncban.

Úgy vegyül bele az alkohol a vérembe, mint a tinta a langyos vízbe. Óvatosan szivárog belém, kecses, absztrakt formákat öltve, szofisztikált monológok elszavalására késztetve, mássá téve egy pillanatra: önmagammá. Majd teljesen átszínez, egyneművé válunk. Érzem, hogy már csak néhány pohár és visszafordíthatatlanná válik az ördögtánc. Ismét kifordul belőlem a valóság, visszaszorítja a szépen megalkotott, hamis énképem, letépi a sok rétegű álarcom és megfertőz mindent, ami körülvesz.

– Végre. Erre vártam egész este. – Kint álltam a hatalmas, mívesen faragott kőszobrokkal borított erkélyen, mögém lopózott és a fülembe súgta a mételyét.

Nem válaszoltam, de megrezzentem, ahogy a vállamra tette a kezét. Háttal álltam neki; a cigaretta halk sercegésére koncentráltam, ahogy felizzik majd elhal az ajkaim között. Eltompult a világ. Csak a testemmel tudok már érzékelni, a szívemre acélréteg záródott, a lelkem a múltba menekült, egy biztonságos fiókba, a régi játékok közé. A testem volt csak ott és ami kevés a tudatomból maradt. Tessék hát.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s