A kezdet és a vég

Kint ültünk a gangon, fogyott a cigi és az alkohol rendesen. Átbeszéltük a kötelező, “csajos” témákat, aztán órákon át hallgattam, ahogy ecsetelte a szerelmet. Irigykedtem kicsit a kezdeti rózsaszín ködre, ami rászállt, de sajnáltam is. Nem mi döntünk ezekben a dolgokban. Racionalitás ide vagy oda, az ember nem mindig választhatja meg az érzelmeit magának. Még akkor sem, ha tudja, hogy ez nem helyes. Még akkor sem, ha a puszta gondolatától is undorodik. Nincsenek annyira kifejező szavak gyönyörű anyanyelvünkben arra, mennyire harcoltam ez ellen az érzés ellen. Hazudtam magamnak. Szánalmas és ostoba dolog volt, de anyám megtanított a struccpolitikára. Belém égett a komoly érzelmek elnyomásának ösztöne a kezdetem óta, és azt hittem, hogy most is sikerülni fog, de ezúttal tévedtem. Őrület. Zavarodottság és düh járja át minden porcikám. Mint a toporzékoló gyermek, aki nem kaphatja meg kiszemelt játékszerét.

Belenyugodtam és elfogadom a helyzetet lassan, de még idő kell, hogy túltegyem magam rajta. Semmiség volt. Szikra csupán, ami gyújtós híján lángra sem kapott. Idővel behegednek a képzelt sebek.

Kívánom még mindig, hogyne kívánnám, hiszen tiltott; és a nő, mint ősanyánk, eredendően esendő. De tiltakozik ellene minden idegszálam. Mégis kívánja a lelkem a megnyugvást. A tudat, hogy az enyém lehetne. Ennyi kéne csupán.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s