Holnap

dom-subEljött a találkozás pillanata. Élesre köszörült ívükkel vágnak darabokra a bennem felgyülemlett kérdőjelek. Tudom, mi fog történni. Azt is tudom, hol és mikor. Megkaptam a pontos instrukciókat. De hogyan is maradhatnék nyugodt? Hogyan legyek türelmes, amikor olyan régóta vártam erre… Minden porcikám ezért kiált; olyan vadul rázza a láncait a belső démon, hogy bármelyik pillanatban megpattanhat az elmém a feszültségtől.

Gyönyörű, szürke felhők gyűltek a nap alá, mesés fényjátékot festenek a szemben álló házakra. Kint sétálnék legszívesebben a szabadban, hogy a szél hűvöse nyugtasson, a város zaja ringasson, a járda kockái vigyenek, én pedig csak sodródjak. Ezerfelé szóródnak a gondolataim, a távoli jövőbe, ami édes gyötrődéssel kecsegtet. Mennyire kívánom… mennyire szükségem van erre… Nem is tudtam, mennyire, amíg belém nem ömlött ez a feketeség, ez a bársonyosan simogató, mégis tüskésen borzongató érzés.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s