Sosem volt türelmem kivárni a regenerációs folyamatot. Emlékszem, amikor kislány koromban megműtöttek, és én egy héttel utána már izomból rohantam a hátsó udvar felé. Vagy amikor legutóbb életmentő műtétet hajtottak végre rajtam, de néhány héttel később már úgy buliztam, mintha nem lenne holnap.
Így hát… visszaregisztráltam arra a bizonyos oldalra… Unalmas vaníliák egymás után, mind valami újat, érdekeset keresnek, az elveszett szikrát, az IQ-EQ párost, a szürke hétköznapok megszínesítését, és egyéb gyomorforgató kliséket… Annyi adatlapot olvastam az elmúlt napokban, hogy egyre csak emelkedik az ingerküszöböm (ezzel arányosan csökken a türelmem). Majd tegnap este – már nem bírtam magammal – felmentem a “tiltott oldalra”. Emlékszem, K milyen rossz véleménnyel volt róla… Egy szó mint száz, beregisztráltam Pixie-re. Uhh… Elveszett kis bárány a csúnya nagy Farkasok között…
Közben egyre azt a mantrát fújom magamban, hogy “találj rám, birtokolj!”, no de nem akárhogyan. Elmebeteg gondolat, de Őt keresem még mindig mindenkiben. Azt a határozottságot, azt a keménységet, azt a nyegle egoizmust, azt a kék szempárt…
Ott hibázik a dolog, hogy rendkívül magasra tette a mércét, és most már nem adom alább. B. az egyetlen, aki kivétel ez alól. Ő más. Ő különleges, ő tökéletlenül tökéletes, és a lelkemnek való. A belső Szörnyem (és a mohó kis punci) viszont mást kíván…
Azért örültem ma, mikor rám írt. Elveszett, elkeseredett és rendkívül fáradt voltam a sok meddő üzenetváltás után. Aztán az egyik üzenet a sok közül az övé volt. Mint oázis a sivatagban! (Ezek a közhelyek… ragadnak, mint a mocsok). Két hét és találkozunk. Ha a csillagok is úgy állnak (meg a felesége és szabadideje is), akkor talán még egy szobát is kiveszünk.
Vágyom rá, hogy vágyjon rám. Ennyi az egész, nem több. És ez a kényelmes kölcsönösség jólesik mindkettőnknek.
Istenem, mennyire várlak. TÉGED! Igen, Téged. Jöhetnél már… Engedelmes szubod fáradt, elgyengült és kívánós… Törődésre és kemény pofonokra van szüksége, melyeket lágy érintések követnek. Omoljon le a az összes hegy és fújja el a szél, nem bánom az armageddont, de ezeket a vágyakat nem lehet sehogyan máshogy csillapítani – csak ha teret adunk nekik.
Laura Naplója 