Nihil

Tudod, mi a legrosszabb? Az, hogy képtelen vagyok írni. Akármennyire is erőlködöm, csak ezt a Zs. kategóriás szennyet vagyok képes kiadni magamból, amit “naplónak” nevezek. Még annak is silány. Pedig jobban tenném, ha megnyitnám az elmém kapuját, mielőtt halálra mérgezem magam.

Holnap elutazunk. Talán még nem meséltem a legjobb barátnőmről. Nevezzük Sophie-nak. Nem csak csinos és okos, de tehetséges is. Írtunk együtt is. Most azonban különváltak az útjaink – ami az írást illeti. Vele töltök most el öt napot, és társaságul hívjuk magunk mellé Mr. Irsai Olivért is… Benne van az utolsó bizodalmam. Mindig ő a mentsváram, ha már minden forrás elapad és kis híján szomjan halok.

Belepusztulok, ha nem leszek képes ezt kiírni magamból. Nem elégít ki a munka, sem a barátok, a lányos csacsogás, a felszínes kapcsolatok, a subom, de még B. sem.

Fontolgatom, hogy véget vetek ennek is. Mi hasznom belőle ugyan…? Soha nem kapom már vissza azt, ami egyszer az enyém volt – vagy legalább az illúzióját élvezhettem.

Túl korán jöttél, K. Nem voltam még felkészülve erre. Nem tudtam kezelni. Nem voltam eléggé felnőtt és elvakított a szemed kékje. Átkozott légy… és áldjon meg az ég érte.

Advertisements

Séta a Duna-parton

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni egyet?
– Igen.

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni úgy, hogy nincs magán bugyi?
– Igen.

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni úgy, hogy nincs magán bugyi és találkozik egy idegennel a Duna-parton? 
– Igen…

Kisétáltam a Duna partra. Az éjszakai szél lágyan fújta a hajam, kirajzolódtak a mellbimbóim a vékony anyagú felsőmön keresztül, ami szabadon hagyta a vállaim is. Sem melltartó sem bugyi nem volt rajtam – ez volt az utasítása. Egy darabig kerestem a megfelelő helyet… meglepően sokan voltak a parton. Végül ő választott helyet – végig beszélgettük az utat Hangouts-on.

Letelepedtem a hatalmas, műanyag ülőkére, magam alá húztam a lábaimat, zsebre tettem a telefonom és vártam. Hamarosan lépteket hallottam a hátam mögül… lassú, de határozott léptek a fűben. Leült mögém, egymásnak támaszkodtunk. A szemem végig hunyva. Majd megéreztem az érintését a vállamon… Lágyan végigsimította a bőröm, mintha egy törékeny porcelánbabához érne hozzá.

– Jó estét, Laura. Figyeltem magát végig… vigyáztam magára. 

Most is a fülembe cseng a hangja, ahogy halkan morzsolja a szavakat, ahogy kifinomult stílusával ecseteli mit művelne velem, majd ahogy a fülembe súgja, hogy nagyon meg fog baszni… De még nem most. Éreztem a leheletét a bőrömön, az orromba  kúszott lassan az illata; friss volt, mint egy mező és csípős, mint a tenger felől fújó szél. Élvezte, ahogy játszott a lágy selyemre mosott hajammal, ujjai közé fonta a ruganyos tincseket, majd a tarkómnál marokra fogta és szelíd erőszakkal tépett bele. Hátrahúzta a fejem és az ölébe vont. A fejem már a combján pihent.

– Ugye nem nyitotta ki a szemét, Laura? Ugye tudja, hogy azért nagyon csúnyán meg kéne büntetnem…? 
– Nem, nem nyitottam ki… – ráztam meg a fejem. 
– Biztos benne…..? Egy kicsit sem nyitotta ki? Mert akkor most meg kéne csavarnom a helyes kis mellbimbóját…

Benyúlt a felsőm alá és a tenyerét a remegő mellemre tette, lassan betakart vele és fokozatosan szorította, majd a mellbimbómmal játszott. Ahogy éreztem a csípős szorítást, megráztam a fejem ismét.

– Jól van Laura… hiszek magának… Isten ments’, hogy bántsam ezt a szép mellet… még. 

A keze lassan lejjebb csúszott, végig a hasamon, majd az ölemnél megállapodott. Másik kezével maga felé húzta az állam. Éreztem, hogy a hangja és az érintései már megtették a hatásukat és teljesen benedvesedtem. Az ujjával megtalálta az ajkam, én pedig ösztönösen megnyaltam… majd szopogatni kezdtem. Ekkor másik kezével benyúlt a nadrágomba és immár a lenti ajkaim közé hatolt. Felizgatta a nedvességem. Éreztem a farmerján keresztül is, hogy már lüktetve ágaskodik a farka. Kőkemény volt.

Alig dugta be az ujjait, másodperceken belül elélveztem. Nedves ujjait a számba dugta és miután megízleltem a saját nedvességem, újra felültetett. Elmondta, hogy most magamra hagy, de figyelni fog hazafelé is rám. Elmondta azt is, hogy mindennél jobban vágyik arra, hogy az ajkaim közé hatoljon a hatalmasra duzzadt farkával, de ilyet jól nevelt lány és úriember nem csinál… Nem így, nem itt, és nem első alkalommal. Az első alkalom méltó körülmények között fog történni; biztonságot és kényelmet teremt nekem, ahogyan kis szolgája megérdemli.

Elköszöntünk egymástól és ott maradtam egyedül a parton. A szél fújta a hajam, a víz csendes sodrását hallgattam és néhány percen belül kinyitottam a szemem.

Egyedül voltam. Egyedül a gondolataimmal.
Mintha meg sem történt volna.

seta_a_duna_parton

A “jelöltek”

Miután egyik pillanatról a másikra lezártam K-val a dolgot és eltűnt az életemből a hozzá köthető napi rutin, üresség támadt bennem. Nem tagadom. Hozzászoktam, hogy reggel maszturbálva indult a napom, hogy a kedvére tegyek a fotóimmal. Hozzászoktam a levelekhez, aztán hozzászoktam a rövid válaszaihoz is egy idő után. Így, amikor sorra jelentkeztek a férfiak, úgy gondoltam, szórakozok kicsit.

Az első “jelentkező” egy igazi úriember volt, kellően mocskos fantáziával. Domináns. Remek humora volt… beszélgettünk telefonon és rögtön nagyon klappolt minden. Megbeszéltük, hogy kávézunk egyet. Meg is történt. Egy órát beszélgettünk a kávé mellett és úgy indultunk haza, hogy folytatjuk. Aznap este egyedül voltam itthon, így maszturbálás közben felhívtam… Engedtem, hogy végighallgassa, ahogy elélvezek. Napokig leveleztünk még… De nem álltam készen rá, hogy néhány nappal a “leválasztás” után fejest ugorjak megint valamibe. Elküldtem.

A következőket már csak szórakozásból “interjúztattam le”. Tudtam, hogy nem lesz belőle semmi… Volt egy szexmániás állat, aki azzal dicsekedett, hogy több száz nőt dugott végig szerte a világon, amerre a munkája vitte… Nagyon szeretett volna megbaszni (pardon my French…), de én hozzá sem érnék… Rettegek a nemi betegségektől és a higiénia kiemelten fontos számomra.

Ezt követte egy informatikus 🙂 Nagyon helyes volt, de ha erélyesebben rákiáltottam volna, futva menekült volna… Nagyon távol állt a Domináns hímtől… istenem… 🙂 Nem tudom, miért gondolta, hogy ez működni fog. Pedig senkinek nem árultam zsákba macskát. Ő is írt még másnap, hogy folytassuk, mert szeretne velem lefeküdni. Elküldtem.

A harmadik egy “bácsi” volt. Nincs gondom az érettebb férfiakkal, de amikor az adatlapja szerint negyvennyolcnak mondja magát és hatvanötnek néz ki… nos, akkor kissé csalódottá válik az ember. A beszélgetésünk végére úgy felizgatta magát, hogy erőszakkal megfogta a mellem… Ezért azzal büntettem, hogy egy hétig még kecsegtettem, majd elküldtem.

A negyedik szintén Domináns volt. Hatalmas ember…. Sportolt “fénykorában”. Negyvenöt éves (talán), független. Ám mikor vele találkoztam, már beszélgettünk javában B-vel. Tudtam, hogy nem akarok tőle semmit. Ő is erőszakos volt… Felajánlotta, hogy hazavisz. Azt mondtam, elfogadom, de csak akkor, ha nem gondol semmi rosszra…. mert nem fog semmi történni az autójában! Ennek ellenére, alig hogy kattant a biztonsági övem, bepróbálkozott. Kiszálltam és villamossal jöttem haza. Elküldtem.

Akivel viszont már szívesen találkoznék, az még várat magára… Érdekes dolgok bontakoznak ki. Türelemjáték ez is, és úgy tűnik, ez az én asztalom. Ami könnyen jön, nem kell. Ami küzdelmes és fájó, pedig izgat. De azt hiszem, ez így van jól… “Genetikai hiba”, ahogy a főnökömmel vicceltünk erről egymás között.

Hasonló genetikai hibával rendelkezdő, Domináns társam keres(t)em. Nem sietek el semmit, és ezerszer óvatosabb vagyok. Most nyugalmi időszak következik… Karrier, munka, család. És türelem.

A Gyönyörű Szadista

01

Azon az átkozott napon még az ég is megnyílt és tomboló vihar közepette öntötte ránk a tisztító esőt. Ekkor már egy hete aktívan kerestem. Pontosan tudtam, hogy vége lesz, még mielőtt lezártam volna. Így hamar tovább is akartam lépni.

Aznap több jelöltem is lett volna, de ő más volt. Óh, ő egészen más volt… Szimpatikus volt a profilképe… kicsit ismerős is… No lássuk. Visszaírtam neki, megkérdeztem, hogy észrevette-e az én adatlapomon, hogy kit és mit keresek. Azt válaszolta, hogy küldjek neki néhány olyan képet, amely azt szimbolizálja, hogy mit is szeretnék valójában… Válogattam neki (saját fotók közül… de semmi explicit).

“Laura, ne gondolkodj csak hívj fel”. – jött a válasz és mellette egy telefonszám.

Több, mint fél órát beszélgettünk, és úgy tettük le, hogy elküldi a címet sms-ben, ahova mennem kell. Megbeszéltük, hogy kávézunk egyet, de egy lakás címe érkezett sms-ben, emeletszámmal, kapucsengő kóddal…

A lelkem cafatokra tépve, a sebeimből ömlött a fekete gennyes fájdalom… Szükségem volt rá. Útnak indultam, és elkapott az eső. Mire odaértem, bőrig áztam… Írni akartam neki viberen, hogy késni fogok, de amint megnyitottam a programot, megpillantottam nagy méretben is a profilképét….. “Ismerem…” Futott át az agyamon, de akkor már mindegy volt… Mikor megpillantott, mosolygott, átölelt és magával vitt a kocsijához.

“Csak nem gondolod, hogy lakásra viszlek? Itt az autóm, ülj be!” – a kezembe nyomott egy joghurtot és egy kanalat… majd beült ő is, elhelyezkedett, elvette a joghurtot, eltette. Aztán ültünk. Néztünk egymás szemébe. Néztem azt a zavaros kékséget. Nem olyan hűvös, tiszta és szúrós volt, mint K-é. Lágyabb kék volt, fáradt, nyugodt… csendes vadállat tekintete. Aztán felébredt benne a szörnyeteg. Gyönyörű volt látni, ahogy kibontakozik.

Megkínzott. Csak akkor állt fel a farka, mikor már sikítottam a fájdalomtól. Hamar elautóztunk a járókelők figyelő tekintete elől és egy félreeső parkolóban fejeztük be. Behatolás nem történt. Én fizikai fájdalmat kaptam, ami fantasztikus gyógyír volt a lelki sebeimre… A mai napig nem tudom neki eléggé megköszönni, hogy átsegített azon a napon. Ő pedig… kielégülést kapott.

Elveszett egy nyaklánc nála. Talán egyszer visszakerül, talán nem. Kintlévőségeimet már nem is számolom… A lelkem darabkái jobban hiányoznak.

Legközelebb azonban mesélek újdonsült Gazdámról – és az Őt megelőző “jelöltekről”.

Szép… új világ.

Viszlát

bloody-heart

Én elköszöntem tőle, és nyitva hagytam az ajtót. Ő vissza sem néz, vissza sem köszön, és nem veszi a fáradságot, hogy becsukja maga után.

Pontosan tudom, mit rontottam el. De azt is tudom, hogy ő miben hibázott. Mert ketten táncoltuk végig ezt a haláltusát.

Regenerálódnom kell, összeraknom magam újra és beépíteni magamba azokat az éles, szúró, fájdalmas darabkákat, amiket tőle kaptam. Mert sokat adott. Rengeteg tapasztalatot, amit az elém tartott fekete tükörben láthattam minden nap az elmúlt négy hónapban. Nem volt elég kinyitnom a szemem, fel kell tépnem a szemhéjaim, és beengedni a valóságot.

Engedd el… engedd el… töröld ki.

Töréspont

Van valami eredendő, genetikai hiba a nőkben. Keresik a szenvedést, és mikor megtalálják, csodálkoznak a sérüléseiken.

Rosszul álltam hozzá az egészhez. Mire vágyunk? Induljon ki mindenki magából, de azt tudom, hogy Ő mire vágyott. Egy kis szórakozásra, a hétköznapok megszínezésére, egy kis pikantériára. Ebbe én bele is egyeztem, de ahelyett, hogy ezt adtam volna neki, ráöntöttem azt a rengeteg marhaságot, ami ilyenkor – említett genetikai hibának köszönhetően – elönti a női agyat.

Normális vagyok?! Nos, nem… 🙂

Talán még tudok szépíteni. Kellett ez az egy hét mosolyszünet, mert sok mindenre rádöbbentett. Emellett helyrerakta bennem a dolgokat. Ráadásul a szex társkereső hatalmas segítségemre volt… Hihetetlen emberekkel futhatunk össze egy ilyen helyen! 🙂 A levelezéseim során jöttem rá, mit keresünk mindannyian.. Ki többet, ki kevesebbet, ki szofisztikáltan, ki nyersebben… De mindannyian azt a kurva kis szikrát akarjuk újra összecsiholni egymás testével, hogy megint lángra lobbanjon valami. De csak a test. K-nál, és ezután nálam is. Csak a test, semmi más!

Felszabadultam.