Séta a Duna-parton

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni egyet?
– Igen.

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni úgy, hogy nincs magán bugyi?
– Igen.

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni úgy, hogy nincs magán bugyi és találkozik egy idegennel a Duna-parton? 
– Igen…

Kisétáltam a Duna partra. Az éjszakai szél lágyan fújta a hajam, kirajzolódtak a mellbimbóim a vékony anyagú felsőmön keresztül, ami szabadon hagyta a vállaim is. Sem melltartó sem bugyi nem volt rajtam – ez volt az utasítása. Egy darabig kerestem a megfelelő helyet… meglepően sokan voltak a parton. Végül ő választott helyet – végig beszélgettük az utat Hangouts-on.

Letelepedtem a hatalmas, műanyag ülőkére, magam alá húztam a lábaimat, zsebre tettem a telefonom és vártam. Hamarosan lépteket hallottam a hátam mögül… lassú, de határozott léptek a fűben. Leült mögém, egymásnak támaszkodtunk. A szemem végig hunyva. Majd megéreztem az érintését a vállamon… Lágyan végigsimította a bőröm, mintha egy törékeny porcelánbabához érne hozzá.

– Jó estét, Laura. Figyeltem magát végig… vigyáztam magára. 

Most is a fülembe cseng a hangja, ahogy halkan morzsolja a szavakat, ahogy kifinomult stílusával ecseteli mit művelne velem, majd ahogy a fülembe súgja, hogy nagyon meg fog baszni… De még nem most. Éreztem a leheletét a bőrömön, az orromba  kúszott lassan az illata; friss volt, mint egy mező és csípős, mint a tenger felől fújó szél. Élvezte, ahogy játszott a lágy selyemre mosott hajammal, ujjai közé fonta a ruganyos tincseket, majd a tarkómnál marokra fogta és szelíd erőszakkal tépett bele. Hátrahúzta a fejem és az ölébe vont. A fejem már a combján pihent.

– Ugye nem nyitotta ki a szemét, Laura? Ugye tudja, hogy azért nagyon csúnyán meg kéne büntetnem…? 
– Nem, nem nyitottam ki… – ráztam meg a fejem. 
– Biztos benne…..? Egy kicsit sem nyitotta ki? Mert akkor most meg kéne csavarnom a helyes kis mellbimbóját…

Benyúlt a felsőm alá és a tenyerét a remegő mellemre tette, lassan betakart vele és fokozatosan szorította, majd a mellbimbómmal játszott. Ahogy éreztem a csípős szorítást, megráztam a fejem ismét.

– Jól van Laura… hiszek magának… Isten ments’, hogy bántsam ezt a szép mellet… még. 

A keze lassan lejjebb csúszott, végig a hasamon, majd az ölemnél megállapodott. Másik kezével maga felé húzta az állam. Éreztem, hogy a hangja és az érintései már megtették a hatásukat és teljesen benedvesedtem. Az ujjával megtalálta az ajkam, én pedig ösztönösen megnyaltam… majd szopogatni kezdtem. Ekkor másik kezével benyúlt a nadrágomba és immár a lenti ajkaim közé hatolt. Felizgatta a nedvességem. Éreztem a farmerján keresztül is, hogy már lüktetve ágaskodik a farka. Kőkemény volt.

Alig dugta be az ujjait, másodperceken belül elélveztem. Nedves ujjait a számba dugta és miután megízleltem a saját nedvességem, újra felültetett. Elmondta, hogy most magamra hagy, de figyelni fog hazafelé is rám. Elmondta azt is, hogy mindennél jobban vágyik arra, hogy az ajkaim közé hatoljon a hatalmasra duzzadt farkával, de ilyet jól nevelt lány és úriember nem csinál… Nem így, nem itt, és nem első alkalommal. Az első alkalom méltó körülmények között fog történni; biztonságot és kényelmet teremt nekem, ahogyan kis szolgája megérdemli.

Elköszöntünk egymástól és ott maradtam egyedül a parton. A szél fújta a hajam, a víz csendes sodrását hallgattam és néhány percen belül kinyitottam a szemem.

Egyedül voltam. Egyedül a gondolataimmal.
Mintha meg sem történt volna.

seta_a_duna_parton

Advertisements

“Nem félsz, hogy egyszer elveszted a kontrollt?”

kontroll

Óh, dehogynem… Ha tudnád, micsoda erőkkel tartom magam nap mint nap… Az önkontroll is olyasmi, amit te injektálsz belém a saját példamutatásoddal. Nem csak mint domináns, de mint mentor is.

Kegyes vagy… még a kegyetlenség közepette is. Megerősítést adsz, mikor már nagyon szükségem van rá. Fontos lettem neked… az életed részévé váltam (te magad mondtad). És ez a sor mindennél nagyobb ajándék volt. Erőt ad. Hogy kibírjam a hiányod, amíg újra láthatlak. Akárhol, akármennyi időre.

Már nem merengek rajta, már nem jártatom az agyam azon, mennyire átadtam magam neked és te milyen szinteken vettél birtokba. Édes semmittevés és szenvedés a dolgom, és persze az, hogy megfeleljek az elvárásaidnak minden szinten.

Bárcsak érezhetném már a farkad ízét…