Cigarettes after sex

Sokáig játszottam a fejemben egy jelentet; mint egy folyamatosan újrainduló, pár másodperces videót vagy GIF-et. Idilli volt, már-már romantikus… az én keser-édes ízlésemhez illő.

Fekszünk az ágyon a vad, véres, szétszakító szex után. A fenekem zsibbad a fájdalomtól, a combomon, mellemen és puncimon hosszúkás, feldagadt hurkák mutatják az édes rombolásának nyomát, mint egy titkos térkép az Ő kifürkészhetetlen útjairól. A kezünkben cigaretta, amit hanyatt fekve szívunk. Erős… az övé, ő gyújtotta meg nekem. Beleszédülök, ahogy szétfeszíti a tüdőm. Oldalra fordítom a fejem és ott fekszik mellettem. A mellkasa nyugodt gőzgépként emelkedik és sűllyed, szemüvege alatt elnehezedik a szemhély: az orgazmus utáni édes fáradtság és kielégültség megnehezíti a testét és tudatát. Rám néz ő is és mosolyog. A nyakam köré simuló fekete bőrre erősített ezüst karika az összetartozásunk jele. Mint egy karikagyűrű. Beleakasztja az ujját és magához húz. Egy rövid, nikotin ízű csókkal jutalmazza alázatosságom, aminél értékesebb ajándékot nem is adhatna nekem.

Attól tartok, ez örökre álomkép marad. A testemből, az odaadásomból, az intellektusomból, a stílusomból, a bőrömből, az ajkaimból, a pinámból, a fenekemből, az alázatomból… csak egy parkolóházas találkozóra futja. Egy öt perces menetre és néhány csepp gecire, aztán két jó szóra. A szakításunk előtti levelében azt írta: “Azt érzem, szomorú vagy”. Jól érezted, K. Mindig szomorú vagyok miattad. Kibaszottul szomorú.

Advertisements

By the book

 

Tied back harness - Fine Art of Bondage - Art Photo Book

Ennek nem volt tétje. Úgy éreztem, minden mindegy, alakul majd valahogy. Laza beöntés reggel – már gyakorlott vagyok. Csipkés, fekete fehérnemű, csütörtök reggelhez illő ruhák és pufi kabát. Iszonyatosan fáztam… Picit késtem, de addig ő reggelizett. A vár aljában sikerült kivennie egy szobát, amihez tartozott reggeli is. Édes szájú 🙂 Mire megérkeztem, már túl volt a reggelin, kértünk még egy-egy kávét, aztán sütit hozott magának.

A kuglófja utolsó falatjait ette, közben a kávé ízét elemezgettük, a savanykás utóízt, amit nem könnyű megszokni, ezért sokan cukorral isszák. Ő cukor nélkül. Én is mindig. De akkor automatikusan téptem fel a cukros zacskót… Bizarr volt, hogy egy idegennel ülök szemben, akivel eddig kétszer kávéztam, és tudtam, hogy mindjárt keményen meg fog kúrni.

– Kérsz egy pohár pezsgőt, hogy ellazulj kicsit?
– Igen… köszönöm!

Megittam, ő is beleivott, de csak két kortyot. Autóval jött. Majd elindultunk a szoba felé. Ő már korábban becsekkolt, bent volt a bőr táskája, a kabátja és még egy kis sport zacskónak tűnő szütyő… Talán ma még edzeni megy…? Akkor még nem tudtam, mit rejt a kis tatyó.

Körbevezetett, kinéztünk a teraszra is, majd elmentem mosdóba. Aztán vetkőztem… Megragadta a vállam, félresöpörte a hajam és belém harapott… Még most is érzékeny a helye. Majd fenekelni kezdett, a húsomba mart….. a karjaimba, a combjaimba. Noha megállapítottunk egy biztonsági szót, nem állt szándékomban kimondani. Nem… fájdalmat akartam! És meg is kaptam…

A kis szövet zsák kötözőket rejtett. Háttal állt nekem, csak félig-meddig láttam egy pillanatra, hogy egy szájpecek is előkerült, de aztán úgy döntött a számat még használni akarja… nem lenne értelme betömni.

Így hát a hasamra fektetett; megkötözte a kezeimet, majd a lábaimat a karjaimhoz erősítette. Csak ütött, marcangolt és ujjazta a fenekem, közben néha-néha a számba adta a farkát. Hatalmas makkja van, a mérete is egészen szép, vastag is. Kellemes illatú, izgató az íze. De nem ment le rendesen a torkomon… Ekkora makkot még sosem láttam. Éreztem, hogy szétfeszíti a manduláimat!

Mikor már eleget kínzott, belekezdett az igazi gyötrelembe: kegyetlenül és hosszasan seggbe kúrt. Tövig… Először csak ordítottam, aztán már csak bőgtem… a sminkem összefolyt és maszatos foltot hagyott a ropogósra vasalt, hófehér ágyneműn. A nyálam a padlóra csorgott, ahogy egyre jobban lecsúsztam az ágyról a lökések erejétől. És egy idő után…. megszűnt minden létezni. Mintha a végtelen kékségben lebegtem volna… Mintha a tenger morajló zúgása csiklandozná a fülem, ahogy alattam csapkodnak a habok.

Miért nem Veled vagyok itt…? Hol vagy most… kivel vagy… miért nem velem vagy itt…? Mennyire szerettem volna, hogy te vegyél birtokba így… neked tartogattam…

G. vasmarokkal rántott vissza a valóságba. Határozott mozdulattal letépte rólam a köteleket, majd összezárta a lábaimat és ismét fölém hajolt… minden mozdulata kínszenvedés volt, újra és újra a szűk, szinte szűz fenekembe mártotta a hatalmas, duzzadó farkát. Végül hanyatt feküdt és magára húzta a fejem. Alig kaptam levegőt, tele volt az orrom a sírástól. Kirohantam gyorsan a fürdőbe, kifújtam az orrom, hogy levegőt tudjak venni, aztán bevégeztem a dolgom. Kellemes íze van… semleges. A hangja… nos, az nagyon izgató. A hangokra rendkívül fel tudok izgulni. Nincs is annál nagyobb “turn on”, mint amikor egy mély, férfias sóhaj vagy nyögés hagyja el a partnerem ajkait. Attól az én nedveim is beindulnak.

Miután lenyeltem, a szemébe néztem és csak mosolyogtam rá. Hálás voltam neki. Jólesett… jól csinálta. Nem gondolkodott, nem kerülgetett, mint B. Csak belecsaptunk a közepébe! Maga mellé hívott az ágyra és simogatott; a vállára telepedtem és beszélgettünk még egy kicsit. Kielemeztük a szoba belső dizájnját, beszélgettünk a lakásfelújításról – aktuális téma mindkettőnknél. Majd előre küldött fürödni, és miután végeztem, ő is beállt a zuhany alá, miközben én még sminkeltem. Minden nagyon természetes és kellemes volt. Úriember és igazi férfi.

Kíváncsi vagyok, találkozunk-e még.

Legközelebb azonban másról mesélek! Egy új kék szempárról.

Az ötödik

– Mikorra érnél a parkolóházba?
– A szokásos helyre? 30 perc.
– Gyere oda most.
– Indulok.

Beleszédültem, olyan hirtelen történt minden. Egyik pillanatban még a válaszát vártam, másikban már ültem a metrón. Az járt a fejemben, hogy újra látom… Ismét érezhetem az illatát, hallhatom a hangját, a számba vehetem a fantasztikusan tökéletes farkát.

Megtörtént.

Mikor odaértem, még az autójában ült. A leghátsó parkolóhelyen állt, egyel hátrébb, mint szokott. Kiszállt.

Szia! – vidáman köszöntem rá, le sem tudtam volna törölni a mosolyt az arcomról semmivel.
Na csókolom. Pakolj le ide – mutatott a hátsó ülésre.

Kinyitottam az autót, letettem a táskám, dzsekim és sálam. Majd megálltam előtte. Picit megnőtt a haja, picit borostás volt. Az a kockás ing volt rajta… Az a fekete, ezüst csatos nadrágszíj, az a négyzetes számlapú óra. És a karikagyűrű. Észbontó kombináció.

– Oda lehet térdelni… – az autója mögé, a sarokba mutatott. Bemásztam, ott már a tető kezdődik, óvatosan kuporodtam le, hogy ne verjem be a fejem. Körülöttem eldobált papír zsebkendők, alattam por és korhadt deszkák. Letérdeltem szó nélkül, gondolkodás nélkül. Az adrenalintól már elzsibbadtam, nem éreztem, nem láttam, nem hallottam, csak vártam a gyönyörű csodát. Kattant a szíj csatja, megpillantottam a fekete boxert (középen egy zseniális kis mintával! 🙂 ) és előbukkant mögüle a már merev és kemény, illatos húsdarab. A számhoz tartotta, és… az ajkaimra engedett néhány sós, aranyló cseppet. Megvadultam az ízétől! Majd a számba adta. Letolta mélyen a torkomra… éreztem, hogy hamarosan elélvez! Ekkor megállt… megpihent, visszatartotta magát, de már éreztem a szájpadlásomon a sós, fanyar előcseppeket. Ezután megfogta két kézzel a fejem, és mélyen magára húzott. Gyengéden érintett, de erősen tartott. Alig kaptam levegőt, gyorsult a ritmus, meghallottam a hangját… Egészen hátra lőtt, a torkomra. Fulladoztam, de nyeltem minden cseppjét. Engedett levegőhöz jutni. Nem bírtam ki, szélesen elmosolyodtam és lenyaltam az ajkaim széléről minden maradék cseppet. Tetszett neki, hogy élvezem. A végén még néhány csepp aranyat kaptam az ajkaimra, ami végigcsorgott az államon. Gyönyörtől aléltan nyalogattam le. Az illata a testnedvei, az érintése, a bőre… olyan vonzó, amilyet még nem tapasztaltam. Mintha nem is idegen lenne. Azt hiszem, erre mondják, hogy “megvan a kémia” közöttünk.

– Kérsz cigit? – mosolygott!
– Igen! – mosolyogtam vissza.

Megköszöntem szépen, ő meg is gyújtotta nekem. Mint a régi szép időkben, a szokásos rituálé. Majd beszélgettünk. Megkérdezte, mi a helyzet velem, csevegtünk kicsit…

– Látod, így jár az, aki ilyen videókat küldözget, amilyet te reggel…

Csak mosolyogtam. Majd utasított, hogy pakoljak és induljak. Felöltöztem, összeszedtem a táskám, elköszöntünk (“vigyázz magadra!”) és rohantam vissza a munkahelyemre, hatalmas vigyorral az arcomon.

Imádom, ahogy megaláz. Imádom a lazaságát, mégsem jutna eszembe ellentmondani neki, soha. Imádom, ahogy egy pillanat alatt eltipor, és imádom, ahogy utána a legnagyobb természetességgel cseveg velem.

Újrakezdés. Megtettük együtt is az első lépést. Kíváncsi vagyok lesz-e folytatás.

01 (2)

Step by step…

Most én alkalmazom a “lépésről lépésre” elvet. Apró szilánkonként szedegetem össze a ripityára tört mozaikdarabkákat.

Sok minden kiderült az utóbbi időben. Ismét a kezemet fogta… ismét irányba állított és ismét segíteni próbált. De nem tévesztem össze ezúttal a hűvös profizmusát jó szándékkal. Óh nem… Ugyanolyan szadista, mint A., a szépséges szörnyeteg. Vérzésig korbácsolja a nőket és élvezi a reakciókat.

Óh, hogy miért nem ezzel kezdted… Miért nem így kezdtünk neki? Mennyivel jobb lett volna. Fájdalmas és tanulságos leckét adtál, de minden pillanatáért hálás vagyok.

Hiányoztál. Életre keltetted a Démonom újra.  

Séta a Duna-parton

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni egyet?
– Igen.

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni úgy, hogy nincs magán bugyi?
– Igen.

El tudja képzelni, hogy éjjel kettőkor elmegy sétálni úgy, hogy nincs magán bugyi és találkozik egy idegennel a Duna-parton? 
– Igen…

Kisétáltam a Duna partra. Az éjszakai szél lágyan fújta a hajam, kirajzolódtak a mellbimbóim a vékony anyagú felsőmön keresztül, ami szabadon hagyta a vállaim is. Sem melltartó sem bugyi nem volt rajtam – ez volt az utasítása. Egy darabig kerestem a megfelelő helyet… meglepően sokan voltak a parton. Végül ő választott helyet – végig beszélgettük az utat Hangouts-on.

Letelepedtem a hatalmas, műanyag ülőkére, magam alá húztam a lábaimat, zsebre tettem a telefonom és vártam. Hamarosan lépteket hallottam a hátam mögül… lassú, de határozott léptek a fűben. Leült mögém, egymásnak támaszkodtunk. A szemem végig hunyva. Majd megéreztem az érintését a vállamon… Lágyan végigsimította a bőröm, mintha egy törékeny porcelánbabához érne hozzá.

– Jó estét, Laura. Figyeltem magát végig… vigyáztam magára. 

Most is a fülembe cseng a hangja, ahogy halkan morzsolja a szavakat, ahogy kifinomult stílusával ecseteli mit művelne velem, majd ahogy a fülembe súgja, hogy nagyon meg fog baszni… De még nem most. Éreztem a leheletét a bőrömön, az orromba  kúszott lassan az illata; friss volt, mint egy mező és csípős, mint a tenger felől fújó szél. Élvezte, ahogy játszott a lágy selyemre mosott hajammal, ujjai közé fonta a ruganyos tincseket, majd a tarkómnál marokra fogta és szelíd erőszakkal tépett bele. Hátrahúzta a fejem és az ölébe vont. A fejem már a combján pihent.

– Ugye nem nyitotta ki a szemét, Laura? Ugye tudja, hogy azért nagyon csúnyán meg kéne büntetnem…? 
– Nem, nem nyitottam ki… – ráztam meg a fejem. 
– Biztos benne…..? Egy kicsit sem nyitotta ki? Mert akkor most meg kéne csavarnom a helyes kis mellbimbóját…

Benyúlt a felsőm alá és a tenyerét a remegő mellemre tette, lassan betakart vele és fokozatosan szorította, majd a mellbimbómmal játszott. Ahogy éreztem a csípős szorítást, megráztam a fejem ismét.

– Jól van Laura… hiszek magának… Isten ments’, hogy bántsam ezt a szép mellet… még. 

A keze lassan lejjebb csúszott, végig a hasamon, majd az ölemnél megállapodott. Másik kezével maga felé húzta az állam. Éreztem, hogy a hangja és az érintései már megtették a hatásukat és teljesen benedvesedtem. Az ujjával megtalálta az ajkam, én pedig ösztönösen megnyaltam… majd szopogatni kezdtem. Ekkor másik kezével benyúlt a nadrágomba és immár a lenti ajkaim közé hatolt. Felizgatta a nedvességem. Éreztem a farmerján keresztül is, hogy már lüktetve ágaskodik a farka. Kőkemény volt.

Alig dugta be az ujjait, másodperceken belül elélveztem. Nedves ujjait a számba dugta és miután megízleltem a saját nedvességem, újra felültetett. Elmondta, hogy most magamra hagy, de figyelni fog hazafelé is rám. Elmondta azt is, hogy mindennél jobban vágyik arra, hogy az ajkaim közé hatoljon a hatalmasra duzzadt farkával, de ilyet jól nevelt lány és úriember nem csinál… Nem így, nem itt, és nem első alkalommal. Az első alkalom méltó körülmények között fog történni; biztonságot és kényelmet teremt nekem, ahogyan kis szolgája megérdemli.

Elköszöntünk egymástól és ott maradtam egyedül a parton. A szél fújta a hajam, a víz csendes sodrását hallgattam és néhány percen belül kinyitottam a szemem.

Egyedül voltam. Egyedül a gondolataimmal.
Mintha meg sem történt volna.

seta_a_duna_parton

A “jelöltek”

Miután egyik pillanatról a másikra lezártam K-val a dolgot és eltűnt az életemből a hozzá köthető napi rutin, üresség támadt bennem. Nem tagadom. Hozzászoktam, hogy reggel maszturbálva indult a napom, hogy a kedvére tegyek a fotóimmal. Hozzászoktam a levelekhez, aztán hozzászoktam a rövid válaszaihoz is egy idő után. Így, amikor sorra jelentkeztek a férfiak, úgy gondoltam, szórakozok kicsit.

Az első “jelentkező” egy igazi úriember volt, kellően mocskos fantáziával. Domináns. Remek humora volt… beszélgettünk telefonon és rögtön nagyon klappolt minden. Megbeszéltük, hogy kávézunk egyet. Meg is történt. Egy órát beszélgettünk a kávé mellett és úgy indultunk haza, hogy folytatjuk. Aznap este egyedül voltam itthon, így maszturbálás közben felhívtam… Engedtem, hogy végighallgassa, ahogy elélvezek. Napokig leveleztünk még… De nem álltam készen rá, hogy néhány nappal a “leválasztás” után fejest ugorjak megint valamibe. Elküldtem.

A következőket már csak szórakozásból “interjúztattam le”. Tudtam, hogy nem lesz belőle semmi… Volt egy szexmániás állat, aki azzal dicsekedett, hogy több száz nőt dugott végig szerte a világon, amerre a munkája vitte… Nagyon szeretett volna megbaszni (pardon my French…), de én hozzá sem érnék… Rettegek a nemi betegségektől és a higiénia kiemelten fontos számomra.

Ezt követte egy informatikus 🙂 Nagyon helyes volt, de ha erélyesebben rákiáltottam volna, futva menekült volna… Nagyon távol állt a Domináns hímtől… istenem… 🙂 Nem tudom, miért gondolta, hogy ez működni fog. Pedig senkinek nem árultam zsákba macskát. Ő is írt még másnap, hogy folytassuk, mert szeretne velem lefeküdni. Elküldtem.

A harmadik egy “bácsi” volt. Nincs gondom az érettebb férfiakkal, de amikor az adatlapja szerint negyvennyolcnak mondja magát és hatvanötnek néz ki… nos, akkor kissé csalódottá válik az ember. A beszélgetésünk végére úgy felizgatta magát, hogy erőszakkal megfogta a mellem… Ezért azzal büntettem, hogy egy hétig még kecsegtettem, majd elküldtem.

A negyedik szintén Domináns volt. Hatalmas ember…. Sportolt “fénykorában”. Negyvenöt éves (talán), független. Ám mikor vele találkoztam, már beszélgettünk javában B-vel. Tudtam, hogy nem akarok tőle semmit. Ő is erőszakos volt… Felajánlotta, hogy hazavisz. Azt mondtam, elfogadom, de csak akkor, ha nem gondol semmi rosszra…. mert nem fog semmi történni az autójában! Ennek ellenére, alig hogy kattant a biztonsági övem, bepróbálkozott. Kiszálltam és villamossal jöttem haza. Elküldtem.

Akivel viszont már szívesen találkoznék, az még várat magára… Érdekes dolgok bontakoznak ki. Türelemjáték ez is, és úgy tűnik, ez az én asztalom. Ami könnyen jön, nem kell. Ami küzdelmes és fájó, pedig izgat. De azt hiszem, ez így van jól… “Genetikai hiba”, ahogy a főnökömmel vicceltünk erről egymás között.

Hasonló genetikai hibával rendelkezdő, Domináns társam keres(t)em. Nem sietek el semmit, és ezerszer óvatosabb vagyok. Most nyugalmi időszak következik… Karrier, munka, család. És türelem.

Kyrie

elegek

Mi vagyok én neked tulajdonképpen? Legalább lábtörlőd lennék, mert azt időnként használod. Legalább szolgád lennék, aki teljesítheti a kívánságaid. Legalább… lennék valaki, valami, ami bármilyen apró jelentőséggel bír. Miféle teszt ez? Miféle bénító, kegyetlen, aljas játék ez? Miért nem bocsátasz el akkor…? Miért nem engedsz, ha nem kellek?

Ígérettel búcsúztál tőlem pénteken. Azóta eltelt öt nap és lassan fekélyes sebbé terebélyesedik bennem a csend marta űr. Máig egészen jól viseltem. A fizikai rosszullét és a láz elterelte a figyelmem a lelki fájdalomról – ez mindig működik… ezért kínzom magam, mikor már nem bírom a belső feszültséget.

De lassan lecsillapodik a hőség és már csak a lelkemet emészti a tűz. Tudtam az első perctől kezdve, hogy hatalmas hibát követek el veled. Tudtam, hogy égni fogok, tudtam, hogy a lángok után elporladva semmisülök meg és széthullott atomjaimról kell majd újjáépítenem magam. Tudtam, mit vállalok. De az oda vezető utat nem vettem figyelembe. Gyötrelmes. Hihetetlenül kegyetlen vagy. Aztán áthúzol mindent egy mondattal. Egyetlen sorral azonnal be is gyógyítod minden sebem. Hatalmad van fölöttem. Nem tagadhatom, nem is teszem.

Fáradt vagyok. Egyedül vagyok. Keserű, száraz könnyek mossák a kipirult, láztól égő arcom és csak arra tudok gondolni, hogy nem kaptam még meg a megfelelő orvosságot. Tudtam, hogy bántani fogsz, K. Esküszöm, nem hibáztatlak. De nagyon szenvedek. És nem tudom, mi van a fejedben. Miért ígérsz, miért tartod be… miért mutatod meg magad, miért vagy őszinte és emberi… miért vagy kegyes és szinte kedves időnként… Mindezt, hogy magadhoz édesgess? Hiszen nem látod, hogy ez már múlt idő? Mindent elvettél már… könyörgöm, adj is egy kicsit. Vagy engedj el.