Fáradtan

luis_royo_labyrinthII

Három hete lesz lassan, hogy találkoztunk. Nem jött össze… vagy neki nem volt jó, vagy nekem. Szabadságok, nyaralások, munka…

Üresség. Fáradtság. Rezignáltság. Kővé meredve várom a semmit. Belül azonban ezer fokon izzik a láva, kopogtatja a felszínt, feszíti a burkot és robbanásra kész bármelyik pillanatban.

Levezetem pedig rendesen a fölös energiákat… Az elmúlt napok beszámolója engem is meglepett, ahogy leírva láttam magam előtt. Majd’ minden nap szex – volt, hogy kétszer is – és mellette rendesen megdolgoztattam a vibrátorom is. (A kedvencem még mindig Nála van).

Csend, hallgatás, munka, néhány sor… Óh, és egy olyan fotó, amitől másodpercek alatt cseppfolyóssá válok… 🙂 Ezt kaptam, ezt kapom. Ezt érdemlem… talán. Kezdem érezni és érteni a reakcióit, az utalásait, a neki tetsző dolgokat. Megugrom a saját magamnak állított léceket nap mint nap, és talán meg is lepem vele kicsit… Tovább akarok lépni. Tovább akar lépni. Csak kérdés, hogy mikor.

Advertisements

“Fájnia kell a hiányomnak”

csend

Nem hittem neki. Nem gondoltam, hogy képes leszek erre. Nem gondoltam, hogy alig bírom majd benntartani az ebédem. Hogy láncban szívom a dohányt, amíg már kapar a torkom és a balzsamos gyógyír csak az ő belém lövellő spermája lehetne. Nem hittem, hogy nem leszek képes átaludni egyetlen éjszakát sem teljes egészében anélkül, hogy ne ébrednék meg és ne ő lenne az első éber gondolatom.

Mardosó, savas fájdalomban érlelődve kavarognak a gondolatok a fejemben. Talán csak dolgozik, nincs ideje… De máskor mégis van. Legalább egy sorra. Talán büntet… valami rosszat tettem, rosszat mondtam. Pénteken fárasztó voltam… túl sok. Nincs kedve hozzám. Megunt. Miával szeretne játszani, és csak addig tart, amíg “le nem szállítom neki”. De az nem lehet! Ekkorát nem tévedhetek, ennyire nem ismerhettem félre.

Talán ma már csend lesz… így telik el a nap. Majd holnap… esetleg. Egy sor, egy szó, egy “Szia”.

Fizikailag rosszul vagyok.

Azok után, hogy… mindent megtettem. Mindent pontosan úgy, ahogy kérte. Mindent arany tálcán kínálok elé, neki csak el kell venni. Összemocskolhatja, összerondíthatja, megkínozhatja, megtiporhatja, beletörölheti magát, bele is ürítheti magát, kihasználhatja… ha utána egyetlen dicsérettel vagy érintéssel illeti. Övé a testem. Neki engedelmeskedik már… És roppant erejű fekete lyukként szippantja magába a lelkem is, apró cseppenként.