“Nem félsz, hogy egyszer elveszted a kontrollt?”

kontroll

Óh, dehogynem… Ha tudnád, micsoda erőkkel tartom magam nap mint nap… Az önkontroll is olyasmi, amit te injektálsz belém a saját példamutatásoddal. Nem csak mint domináns, de mint mentor is.

Kegyes vagy… még a kegyetlenség közepette is. Megerősítést adsz, mikor már nagyon szükségem van rá. Fontos lettem neked… az életed részévé váltam (te magad mondtad). És ez a sor mindennél nagyobb ajándék volt. Erőt ad. Hogy kibírjam a hiányod, amíg újra láthatlak. Akárhol, akármennyi időre.

Már nem merengek rajta, már nem jártatom az agyam azon, mennyire átadtam magam neked és te milyen szinteken vettél birtokba. Édes semmittevés és szenvedés a dolgom, és persze az, hogy megfeleljek az elvárásaidnak minden szinten.

Bárcsak érezhetném már a farkad ízét…

Fáradtan

luis_royo_labyrinthII

Három hete lesz lassan, hogy találkoztunk. Nem jött össze… vagy neki nem volt jó, vagy nekem. Szabadságok, nyaralások, munka…

Üresség. Fáradtság. Rezignáltság. Kővé meredve várom a semmit. Belül azonban ezer fokon izzik a láva, kopogtatja a felszínt, feszíti a burkot és robbanásra kész bármelyik pillanatban.

Levezetem pedig rendesen a fölös energiákat… Az elmúlt napok beszámolója engem is meglepett, ahogy leírva láttam magam előtt. Majd’ minden nap szex – volt, hogy kétszer is – és mellette rendesen megdolgoztattam a vibrátorom is. (A kedvencem még mindig Nála van).

Csend, hallgatás, munka, néhány sor… Óh, és egy olyan fotó, amitől másodpercek alatt cseppfolyóssá válok… 🙂 Ezt kaptam, ezt kapom. Ezt érdemlem… talán. Kezdem érezni és érteni a reakcióit, az utalásait, a neki tetsző dolgokat. Megugrom a saját magamnak állított léceket nap mint nap, és talán meg is lepem vele kicsit… Tovább akarok lépni. Tovább akar lépni. Csak kérdés, hogy mikor.

Megint látlak

mellekvagany

Ha a csillagok is úgy állnak, akkor a héten találkozunk. Sokat dolgozik ő is, én is… Sok minden miatt jobb lenne a hét második fele, de ha hajnali háromkor hívna magához, akkor is rohannék a sötét parkolóház leghátsó sarkába.

Múlt héten szokatlanul sokat leveleztünk; beszédes kedvében volt. Legnagyobb örömömre… 🙂 Valóban csak munka volt, és “sokat gondolt rám”… Rajongás. Mézédes fájdalommal jár a hiánya. Durva függősség.

“A héten a feneked fogom célba venni azt hiszem… lélekben készülhetsz rá!”

Rendszeresen megujjazom magam fenékbe, de az mit sem tágít… kifejezetten vastag farka van. Istenem, már a gondolatától is borzongok, érzem, hogy libabőrös a testem és megemelkednek az apró kis pihék is a tarkómon az izgalomtól. Hétvégén két spontán orgazmusom volt anélkül, hogy magamhoz értem volna… Ő uralja az elmém, minden második gondolatom, minden mocskos fantáziám…

Szeretnék többet tudni róla… kicsit megismerni, de az veszélyes. Akkora biztonságban még nem érzem magam.

Kétségek

next step

Hogy miért vannak kétségeim…? Nem tudom. Így telt a tegnap délután, és így ébredtem ma is. Mia elvesztése nem sokban érintett meg. A gyenge jellem taszító számomra… A fájdalmat még bírta, de a megalázottságot nem. Nincs meg benne, ami ehhez kell, affektálva panaszkodik és nyávog, hogy miért kellett a fenekét megujjaznia..? Istenem! Hát miért? Ostoba kis nőstény, vártam, mikor jön el nála ez a pont, de hamarabb eljött, mint gondoltam. Tulajdonképpen… tudtam, hogy nem fogja bírni az Ő kiképzését, pedig én magam is tapasztaltam, hogy Miára való tekintettel csak az alapokat vettük át. Mint az ismétlés az iskolában. És ez az én leckéimet is visszavetette egyel.

No, és ennek kapcsán költözött be egy apró termeszként rágcsáló kis érzés a lelkem sötétebbik sarkába: miért ilyen engedékeny…? Miért ilyen puha? Nem bízik még bennem eléggé? Vagy nem nézi ki belőlem, hogy többet tűrnék…? Mert az nem lehet, hogy benne ennyi van… Tudom, hogy nem… Éreztem már a kezei szorítását a húsomon, éreztem a pofonját, ami még így is visszafogott volt, pedig belezsibbadt az állkapcsom.

Lépjünk mát tovább egy fokot, könyörgöm! Hidd el, készen állok…

“Fájnia kell a hiányomnak”

csend

Nem hittem neki. Nem gondoltam, hogy képes leszek erre. Nem gondoltam, hogy alig bírom majd benntartani az ebédem. Hogy láncban szívom a dohányt, amíg már kapar a torkom és a balzsamos gyógyír csak az ő belém lövellő spermája lehetne. Nem hittem, hogy nem leszek képes átaludni egyetlen éjszakát sem teljes egészében anélkül, hogy ne ébrednék meg és ne ő lenne az első éber gondolatom.

Mardosó, savas fájdalomban érlelődve kavarognak a gondolatok a fejemben. Talán csak dolgozik, nincs ideje… De máskor mégis van. Legalább egy sorra. Talán büntet… valami rosszat tettem, rosszat mondtam. Pénteken fárasztó voltam… túl sok. Nincs kedve hozzám. Megunt. Miával szeretne játszani, és csak addig tart, amíg “le nem szállítom neki”. De az nem lehet! Ekkorát nem tévedhetek, ennyire nem ismerhettem félre.

Talán ma már csend lesz… így telik el a nap. Majd holnap… esetleg. Egy sor, egy szó, egy “Szia”.

Fizikailag rosszul vagyok.

Azok után, hogy… mindent megtettem. Mindent pontosan úgy, ahogy kérte. Mindent arany tálcán kínálok elé, neki csak el kell venni. Összemocskolhatja, összerondíthatja, megkínozhatja, megtiporhatja, beletörölheti magát, bele is ürítheti magát, kihasználhatja… ha utána egyetlen dicsérettel vagy érintéssel illeti. Övé a testem. Neki engedelmeskedik már… És roppant erejű fekete lyukként szippantja magába a lelkem is, apró cseppenként.

varakozas

Agyzsibbasztó csöndbe fagy az idő, mikor várakoznom kell. Megáll addig az élet, megáll a lélegzetvételem is; lelassul a világ, egy helyben posztolnak a felhők, mint haragos katonák, majd lassan golyózáport eresztenek ránk. Minden mindegy. Zakatol a munka és öntudatlan robotként teljesítem a napi feladataimat.

Leülök az alannyal szemben, beszélgetünk, mozognak az ajkaim, de nem én irányítom. Tudom jól az előre betanult szöveget, mérem a reakcióit, jegyzetelek… kérdezek, válaszolok, adatokat veszek fel… Ő izgul kissé… meglazítja a nyakkendőt – mégiscsak egy interjún ül. Fogalma sincs, mi játszódik le az interjúztató fejében. Fogalmam sincs, mi játszódhat le az ő fejében; nem is érdekel. Egy sakkbábu a sok közül, majd elhelyezem valahova, ahol stratégiai előnyt jelent – és ahonnan plusz pénzt hoz a konyhára.

Egy sort csak… Néhány szót. Vagy csak kettőt: “jó kislány”. Egyedül maradtam önmagammal és őrjítő a csend odabent.