A hatodik – Wellcome!

Elkéstem. Négy egész percet késtem, de mikor felértem a hatodikra még csönd volt. Rekkenő hőség, már korán reggel. Egy szál nyári ruha – ami szabadon hagyja a vállaim – és egy vadonatúj, vakítóan fehér tanga. Pasztell kis balerinával. Megtöröltem kimelegedett homlokom egy papír zsebkendővel és vártam. Már tizenhárom perccel elmúlt nyolc óra… Talán nem is jön…?

Csattant a kocsi ajtaja, jelzett a telefonom: “Gyere”.

Ismét itt vagyok… ismét a kihalt, üres téren megyek keresztül, a poros oszlopok között. Ismét a reggeli nap fényei köszöntenek a legfelső emelet boltíves, mocskos ablakán keresztül. Eltakarja az oszlop, majd megmozdul, kilép mögüle. Figyeli, ahogy közeledek.

– Wellcome! – kezdi egy alig látható, halvány mosollyal – Pakolj be a kocsiba.

– Jó reggelt! Hát… megint itt!

– Megint itt, igen… – majd kezével rögtön a fal felé mutat. Beállok az autó mögé. Hozzám lép, felhúzza a ruhám… majd a bugyimmal matat és a fenekemet vizsgálja. Letérdeltet maga elé és íme… az ismerős, gyönyörű farok. A remekbe szabott, arányos, nyíl alakú, finom farok. Három csepp vizelet az ajkaimra… sós arany, ami nem adja tovább magát, mert már fél merev állapotban van. Egy darabig szopom, ízlelgetem, köszöntöm újra… Majd felállít.

– Térdelj be a hátsó ülésre. – Megteszem amit kér, majd ott hagy… Kutat valami után… Majd ismét megszólal: – Mondj egy számot egytől tízig.

– Nyolc.

– Nyolc? – hümmög egyet, majd nekilát.

Csattan a fájdalom a hófehér húsomon… Szinte érzem, ahogy rögtön megjelenik a nyoma. Mindegyiknél feljajdulok, de a hetedik különösen fáj.

– Kibírsz még egyet?

– I..igen… – lihegem kapkodva a levegőt.

– Nem hallom… Kibírsz még egyet?

– Igen! – mondom határozottan.

Az utolsó volt a legnagyobb… a legcsípősebb…. Ohhh de milyen édes volt!
Majd kattant az öve csatja, és magamban éreztem… Szétfeszítette a fenekem, majd kitöltötte a már jócskán nedves puncim. Lekapta az egyik cipőm, hogy jobban hozzám férjen, és újra meg újra belém mártotta magát. A csatja fém része a húsomba szúródott… és a lökései vadak voltak… Ordítottam.

– Kussolsz!
Elhallgattam… Folytatódott. Ismét visszatolta a fenekembe, és éreztem, hogy már közel jár…

– Gyere szopni! – Kikászálódtam csatakosan, a falhoz penderített és maga elé térdeltetett. A hajam csapzott szénaboglyaként tapadt az arcomra; gyorsan félre söpörtem és a számba vettem… Letolta a torkomig. Sokat fejlődött a mélytorkos technikám, de időnként még levegőért kapkodtam… Megfogta a tövét, és új adta a számba újra és újra.. – Kurva… – lehelte kéjtől kásás hanggal. Az államat tartotta közben, a nyakamba markolt erősen… Észrevettem, hogy van egy egészen picike tetoválás a csuklóján..! Ezt nem is tudtam. De nem volt időm ezen töprengeni… A hajamba kapaszkodott és lenyomta magát a torkomon, majd a számba élvezett. Fullasztó, fanyar, ismerős… finom!

Felálltam, megpróbáltam megtörölni magam, felém nyújtott egy nedves törlőkendőt. Leporoltam a térdeim, ő cigarettára gyújtott. Én kontyba fogtam gyorsan a hajam, visszavettem a bugyim és szintén rágyújtottam.

– Mivel ütöttél? – kérdeztem kíváncsian.

– Gumikötéllel – laza mosoly.

– Ohhh… nagyon jó volt végre érezni!

– Vizuálisan sem volt rossz…! Megmutassam?

Ruha fel, lefotózott. Gyönyörű, vörös hurkák sorakoztak a fenekemen, amilyet mindig is szerettem volna! Imádtam… Szépnek láttam… Elégedett voltam és mindettől vidám.

– Ohhh… mindig is ilyeneket akartam…

– Hát, most ott van a fenekeden! Elküldjem a fotót?

– Igen, köszi! – kislányos mosolyt villantottam felé.

Majd a nyaralásokról beszélgettünk. Megjegyeztem, hogy új autója van. Kiderült, hogy egy hetes… fizetésemeléssel járt együtt. Csevegtünk. Jólesett, még el is nevettük magunkat néha.

– Na, akkor majd írunk még…

– Igen, írunk!

– Menjél dolgozni! Jó legyél! – két puszit küldött felém. Ezen a ponton olvadtak meg kicsit a csontjaim.

Ma egész nap ügyfélnél voltam, de volt pár percem rápillantani a levelezésemre. Máskor én írtam neki a benyomásaimról a találkozás után. Most ő… Két óra körül elküldte a fotót. Most is érzem magamon a nyomát, ahogy itt ülök.

Köszöntelek magamban újra, K! Ezúttal minden más. Minden más!

Advertisements

Töréspont

Van valami eredendő, genetikai hiba a nőkben. Keresik a szenvedést, és mikor megtalálják, csodálkoznak a sérüléseiken.

Rosszul álltam hozzá az egészhez. Mire vágyunk? Induljon ki mindenki magából, de azt tudom, hogy Ő mire vágyott. Egy kis szórakozásra, a hétköznapok megszínezésére, egy kis pikantériára. Ebbe én bele is egyeztem, de ahelyett, hogy ezt adtam volna neki, ráöntöttem azt a rengeteg marhaságot, ami ilyenkor – említett genetikai hibának köszönhetően – elönti a női agyat.

Normális vagyok?! Nos, nem… 🙂

Talán még tudok szépíteni. Kellett ez az egy hét mosolyszünet, mert sok mindenre rádöbbentett. Emellett helyrerakta bennem a dolgokat. Ráadásul a szex társkereső hatalmas segítségemre volt… Hihetetlen emberekkel futhatunk össze egy ilyen helyen! 🙂 A levelezéseim során jöttem rá, mit keresünk mindannyian.. Ki többet, ki kevesebbet, ki szofisztikáltan, ki nyersebben… De mindannyian azt a kurva kis szikrát akarjuk újra összecsiholni egymás testével, hogy megint lángra lobbanjon valami. De csak a test. K-nál, és ezután nálam is. Csak a test, semmi más!

Felszabadultam.